Szakmai sikerek, amelyek mindig felvillanyoznak :)

Az elmúlt hetekben országszerte középiskolai felvételik zajlottak. Ezúttal két tanítványom, vagy ha úgy tetszik „mentoráltam” is érintett volt az ügyben.  Robi szeptembertől a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola szakmai tagozatán kezdi meg magánének szakosként tanulmányait. Dorka pedig a Pécsi Zeneművészeti Szakközépiskola dráma tagozatos tanulója lesz.

Robi Marosvásárhelyen tanul egy művészeti iskolában, és most fog érettségizni. Ismeretségünk tavaly nyáron kezdődött, amikor levélben kért tanácsot tőlem továbbtanulással kapcsolatosan. Levelezésünk során meghívtam nyári Énekes táboromba, ahol hamar összebarátkoztunk, ősszel pedig elvittem őt Gulyás Déneshez és Barna Júliához meghallgatásra.  A felvételire való felkészülésében, darabok választásában, és egyéb intézni valókban voltam segítségére.  Nagyon örülök, hogy kitartó munkájával és szorgalmával végül ilyen eredményt sikerült elérnie.

Dorka Dunaújvárosból fog Pécsre költözni. Őt már kis kora óta ismerem, mivel legkedvesebb gimnáziumi barátnőm az édesanyja. Rajta keresztül jutott el hozzám az ifjú hölgy az egyik Énekes hétvégénkre, ahol mindenki azonnal megszerette őt. Amikor megtudtuk, milyen tervei vannak, azonnal segítségére siettünk. Beszédtanárunk, Panni és színészmesterség tanárunk Zsófi, verseket, prózákat kerestek neki, velem pedig az énekelni valókat válogattuk össze. Ennek az összefogásnak is köszönhető Dorka sikeres felvételije.

Megfizethetetlen az, amikor egy tanárt ilyen öröm ér. Még akkor is, ha nem évek óta tartó munka eredménye a siker. Jókor lenni jó helyen, és abban segíteni, amiben kell. Ez is rendkívül fontos.

Nagyon boldog vagyok, hogy ennek a két, fiatal embernek segíthettem, segíthettünk a pályája elején!  Remélem, hamarosan beszámolhatok majd további sikereikről is. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük